Glória [2]

Ott fekszik ő a lágy, meleg alomba rejtve

És nézi vidoran, hogy az öreg tehén

Párát fú csöndesen a néma, téli estbe

S szőke szénán topog szelíden, feketén.

A boldog bambino, a názáreti gyermek,

December gyermeke hallgatja vidoran,

A csordapásztorok milyen dalt énekelnek

Az éji delelő nyugodt óráiban.

Az isteni gyermek szétnéz e vak világon,

Mely földnek hívatik, bús csillag, ó de szép

S ahogy leszáll reá ég harmata, az álom,

Tovább hallgatja a szférák víg énekét.

Nem messze tőle már a szomorú olajfák

- A hold a táj felett ma is épp úgy lebeg -

Mint azon az éjszakán, hogy hitványul eladják

S kiissza egymagán a szörnyű serleget.

És mégis menni fog és harminchárom évet

Bolyong, míg az egek kárpitja meghasad.

...Most boldog csillagok biztos tüzei égnek

S a béke éve szánt a csillagok alatt!