GOLYÓ

Valahol mélyen, vagy magassan,

ott csiszolják, vigyázva, lassan,

ott gömbölyítik ki rugalmas

és öntudatos és nyugalmas

ősanyagát - titokzatosra,

hogy gurítsa a sorsok sorsa.

Kapnak belőle rosszak, jók:

ők a félelmetes golyók!

a sors méhében a peték:

pirosak ők és feketék,

bár nem látja látó, se vak:

feketék ők és pirosak.

Mely föld hazájuk, melyik város?

Ki a kegyetlen szívű gyáros?

Szem elé sose kapható,

se munkás, se munkáltató.

Teremnek, vannak, voltak, lesznek,

mint szőlőtőkén a gerezdek.

Vagy mint a réti vadbürök,

melynek árnyába leülök.

Vagy mint patak, vagy mint folyó.

S egy ember része: egy golyó!

De megtudni tilos-tilos,

hogy fekete lesz, vagy piros.

Hogy mily színnel kúszik felém:

pirosan-e, vagy feketén...

Valahol bölcső fája ring,

vagy hálót simít a karing:

már ott gurul és rádmered,

de észrevenni nem mered.

Pedig be sok van rája írva:

az, hogy mikor kell szállnod sírba,

az, hogy tovább menj, vagy megállj,

az, hogy koldus léssz, vagy király,

az, hogy poros könyvtárszobák

vagy bő csípők várnak-e rád,

hogy urad tömlöczugba zárat,

vagy büszke lesz reád a század...

Piros golyók és feketék:

a sors méhében a peték.

Gyermek afelől nyugton alszik,

hogy melyik az, mely megfogamzik?!...

De én, a férfi, zokogón

állok az életdobogón.

És fűtől-fától egyre kérdem:

ki véd meg? Hol találom vértem?

Valahol mélyen, vagy magassan

- golyóm hogy én is megkaphassam -

áll egy hatalmas, rémes urna,

a sorsok pályájába furva.

Piros, fekete abban áll,

egy: az élet, másik halál!

Belé kell hajolnom utána övig,

ha ki nem kapom, a szivembe lövik...