GOLYÓK SIVÍTNAK, KARDOK CSENGENEK...

Golyók sivítnak, kardok csengenek,

A zöld mezőt piros vér festi meg,

Csaták zajától zeng a föld s az ég,

S te hősi költő, te itthon vagy még!

Azért daloltál harci vágyakat,

Azért daloltad bátorságodat,

Hogy amidőn a harc előkerűl,

Te honn a sutban gyáva szívvel űlj! -

Ilyen beszédeket tart a világ,

Rám így röpíti a gúnynak nyilát,

És én reá csak elmosolyodom,

És a magamét hozzágondolom.

Azt gondolom: csak gyönge emberek,

Nem győznek most gyalázni engemet,

S nem győznek majd dicsérni egykoron!...

Nem gonodolok mást, csak ezt gondolom.

Ne magyarázza senki énnekem,

Tudom nagyon jól, hol van a helyem?

Ha itt végzem kötelességemet,

Csatába s a pokolba is megyek!