Gonosz házasság

Az igaz, hogy mostan szörnyű nagy kár volna,

Ha valaki silány meséket mondana;

Azonba’ én mégis oly vakmerő vagyok,

Hogy egy csinos mesét mondani akarok.

Mesémben nem lesznek tündérek, tatárok,

Minmagunkon történt meg az egész dolog;

És azért remélem, hogy végig hallgatják,

Különben jót állok, hogy még meg se bánják.

Szólni fogok én egy szépséges legényről

S ennek dícséretes vitéz tetteiről;

Miként kalandozott szét a nagy világban,

Minő pusztítást tett özvegyek, árvákban...

Ez a szépséges szép legény - Ausztria.

Itt lakik nem messze a felső szomszédban;

Különben mint a rossz pénzt ismerni szokják,

Ismeri őtet is a nagy kerek világ.

Ismertető jelül annyit mondok róla,

Hogy mindig befelé fordult keze, lába;

Szeme, szája, orra soha száraz nem volt,

Ily rút lévén mégis sok szépet hódított.

Bátor is volt, mert nem félt a sötétségtől,

Hét ország megszaladt szemtelenségétől;

Hát ily szép termettel, szívvel fölruházva,

Hódításra indult ki a nagy világba...

No s hát, amint szerteszéjjel kalandozna,

Akad egy helyütt egy szép özvegy hazára;

Amely épen nem rég temette el urát,

Elfelejthetetlen nagy Mátyás királyát.

Odamegy hozzája, vigasztalni kezdi,

Halványpiros képét álnokul megcsípi;

Simogatja, hozzákezd a bókoláshoz,

Nagyon jól állt a bók befordult lábához.

Szó ide, szó oda, elég legyen annyi,

Hogy a szép özvegy már kezdett ingadozni;

Utójára pedig így szól a lovaghoz:

Annyi mint a! no hát vezess az oltárhoz.

De erre a lovag hüledezni kezdett,

Mert eszébe jut, hogy másnak igérkezett;

A vitéz lengyelnek, az elmés olasznak,

A torzonborz csehnek s isten tudja hánynak!

De nagyon megtetszvén az új magyar mátka,

Kár lenne, gondolá, derék egy perszóna!

Annyira hogy el is ment az esküvőre,

Ott a szép özvegyet szépen le is főzte...

Mert mindig mást beszélt, mint a szíve érzett,

S lett egy gyümölcstelen átkos házas élet;

És az isten, aki mikoron esküdtek,

Nem a szóra, hanem le a szívbe nézett,

Nem tartván az undok csábítót hibásnak,

Büntetéssel fordult egyre a magyarnak,

És így történt az, hogy három század óta

Örökké e szegény hazát ostorozta!

Azonban az átok a gazt is eléri,

Mert a magyar haza édes gyermekei

Mostan egymás egyetértő szózatára

Kardot rántanak a zsarnok mostohára...

Ezalatt a régi megcsalatott mátkák,

A szomszéd Cseh-, Lengyel- s a szép Olaszország.

Kezet fogva csupán azért egyesülnek,

Hogy a rút csábítót együtt bosszulják meg!

Ilyen vége lesz a hamis esküvésnek,

S a mesémben lévő szépséges legénynek;

Kivánom is, adja a magyar istene,

Legyen a legrútabb papucshős belőle!...