GRÓF FESTETICS GYÖRGYHEZ [2]

Örvendj, hazánknak bölcs fia, Festetics!

Győztél, leromlott a buta cimbora!

Gyémántpaizsban sérthetetlen

All az igaz, valamint egy isten.

A Földnek ádáz kölykei bérceket

Szórtak, de Pallas mennyei fegyvere

S a szent Igazság titkon égő

Mennyköve porba temette őket.

Örvendj, szerencsénk talpköve szirton áll:

Nyelvünk, atyáink ajka, feloldatott,

Virrad hazánk várt napja, virrad,

S a denevérek elötte futnak.

Nyelvünk hazánkból számkivetett vala,

A régi vadság láncaiban nyögött,

A durva ellenség haragja

Néma homály kebelébe zárta.

Sok nagyjainknak balgatag udvarin

Már a magyarnak híre se’ hallatott,

Nem módi, úgymond. Oh, gyalázat!

Oh, vak idők szomorú gyümölcse!

Ez szülte a sok kárt s nyavalát reánk,

Ez fojtja bennünk a geniust s erőt,

Ez rontja erkölcsünk, s hazánkhoz

Zárt szeretet kötelit feloldja.

Ezt végre látván a haza bölcsei,

Gátokba zárták a veszedelmes árt,

S őrangyalunkat visszahozták

A diadalmi kapun Budára.

Nagy rész te munkád, a te eszed s erőd.

Melly példa voltál! Esmeri nemzeted,

Mennyit köszönhet néked e nép,

Nyelv, tudomány, magyar ősi erkölcs.

Pályánk ohajtott tárgya mosolyg reánk:

Vár a dicsőség trónusa, menj s vezérlj!

A véghetetlen századoknak

Nagy neved érdemit általadtad.