GRÓF FESTETICS LÁSZLÓHOZ

Kevély örömmel kérkedik a magyar

A Festetics név tölgykoszorúival;

Kevély örömmel látja rajtad

Híres atyád deli lelke mívét,

Nagyságos Ifjú! Bölcs nevelőd keze

Bélyegzi, látjuk, már feselő korod;

S méltó remekkel gazdagítja

Benned örök neve Pantheonját.

Dicső előkép várja figyelmedet.

Nagyságra hívnak minden előjelek,

S nem kétli Pannon, hogy te léssz majd

Legnemesebb fia, híve, dísze:

Akár szilaj mén vért s hadi port dagaszt

Alattad a megtört csatarend előtt,

Akár mosolygó Keszthelyedben

Élj az igaz nagyok enyhelyében.

Megnyilt előtted fényes Olympiád,

Indúlj vezéred zöld koszorús nyomán,

A nem halandók pályabérét

A haza szent keziből kinyemi.

A nagyra termett áldozatokban él.

Felmúlja bézárt léte határait,

A századok bús omladékin

Állva marad, s az örök tünésnek

Fennyen parancsol, s megtöri a halált.

Közlelkeket fojt a buta semmiség

A Tartarus mély tengerébe,

S híröket és nevöket kitörli.

A kincs ha bájol pórcsapodárokat,

Büszkén körülnéz a sybaríta kény.

Mint egy aranyborjút, imádják

A cudarok, de kacagja a bölcs.

A nagy csak a jók tiszteletére vágy,

Mellyet nem a fény bábja szerez, hanem

A virtus, amely nagy nemének

Címjeihez magasítja lelkét.

Ezt áldja méltán, s hirdeti a világ.

Minerva gyémánt aegise béfedi,

Mely Jupiter villáma mérgét,

Mint valamely buta zajt, elosztja.