Gróf Széchényi Ferencnének

Nagyságodnak kárpitokkal,

Keresztekkel, csillagokkal

E napon udvarlanék.

Tisztelkedném kösöntyűkkel

És reá smaragd betűkkel

Juliánát metszenék:

Concertekkel ekhóztatnám

És ágyukkal durrogtatnám

A Dunának partjait;

Pompáznám örömportákkal

S tűndöklő tűzi-munkákkal

Buda s Pest piaccait:

Sőt még többet is mívelnék!

De sem tőlem ki nem telnék

Ilyen pompa, ilyen kincs;

Sem Nagyságod grófi telke,

Kincstárja és nemes lelke

Ilyeknek híjával nincs.

Én bővölködöm versekben;

Nagyságod pedig ezekben

Mindég nemes kedvet lél.

Méltán is; mert kit lantjára

Clió vészen, nap módjára

Fénylik az s mindenha él.

Sok gyémánt jelek elvesztek,

Léthét ússzák sok keresztek,

Sok oszlop a porba űl;

Ellobban Stuwer remekje,

S a Hayden bájos énekje

A szellőkön elrepűl.

De a múzsáknak szózatja

A sírt is megrázkodtatja

S életet fúvall belé:

A virtus nevét felfogja

S örök trombitán harsogja

A nap két háza felé.

Kit Bellóna babérjával,

Kit a polgári cserfával

Jegyez ki a tisztelet,

Hogy az érdem templomában

Tűndököljenek sorjában

Feltördelt sírjok felett.

Nagyságod kegyelmes férje

És méltóságos testvérje,

Kik hazánk múzsáinak

Óltárokat építettek,

Részesivé ekképp lettek

Olympus tornácinak.

Hogy pedig e dicső tájon

Az ő húgok is sort álljon

A héroinák között,

Nagyságod tisztelt fejére

A Clió egyik testvére

Egész tavaszt kötözött,

Kin az ősz a kikelettel,

A morál a szép képzettel

Atyafias láncot von;

Mint ágán a narancsfának

És képén a Gráciának,

Vagy pedig Nagyságodon.