GYÁVA LÍRA

Vannak dolgok, amikről nem beszélünk,

mert szóba foglalt fényük langy, hamis...

S miket elhallgat még a líra is.

Én sose voltam finom s álszemérmes;

sosem kerestem gyengéd rímeket.

De most, ez egyszer, szólnom nem lehet.

Csak jajgatás és dadogás e vers is,

öreg fogak közt öreges nyögés -

fázós sorokba fojtott dünnyögés.

Mert szívemben sok kérdeznivalóval,

félek a hangtól, amely áruló,

s gyilokként önfejemre háruló...

Ezért pipámat megtöltöm szinültig,

a gyújtót lassan föllobogtatom

és kinézek a nyitott ablakon.

És számolom: egy férfi, kettő, három...

Még járnak itt e sötét avaron...

De látni őket már nem akarom.

És önmagam is szörnyű teher látnom,

e súlyos nyűggel meg miért gyaláz

bennünket a csók... láz... fogantatás?...

... Ó, lesik már a lábam közt a lépést!

artériáim hő lélekzetét.

S a vágyaimból ömlő bús zenét...

Keserű számban kis tajtékpipámat,

kapadohányba fúló sok jajom,

s pecsétgyűrűmet szegény ujjamon...