GYERKENYI PYBER BENEDEKNEK 1813. FEBR. 18DIK

Jó hazafit tisztelt ekkédig Hunnia benned,

Pyber! most nagyot áld. Oh! hol? hol késel Egeknek

Fénye, te tündöklő Nap! Jer, s űzd széllel az éjnek

Sűrűjét és hozz író-tollamra világot:

Úgy ébred fel egész lelkem, s úgy gerjed örömre;

Mert a jóltévőt vígan kell áldani, zengni.

Hát már Virgilius, Rómának mennyei dísze,

Nemcsak amaz téren, hol sásos Mincius elfoly,

Fúvja furuglyáját, s tündérként változik; egyszer

Titirus, és nagy Urát, Augusztust, tiszteli méltó

Hálával; másszor szerelemre, panaszra, haragra

Fellobbant Coridon, vagy más álképnek alatta,

Pásztori dalt mondván kedvelteti nemzeti nyelvét;

A vad, irígy, szilaj erkölcsöt, nem durva tanító

Mester, gyengén fogja s szelíd érzésre vezérli.

E nagy jót, noha már a Virti mezőkön egészen

Szittyai öltözetet vett fel, mint híve hazánknak

Most is közli velünk; mert nyelvünk kedves előtte:

Érzékeny, hajló mint szíved akarja: ha víg vagy,

Víg; ha szomor vagy, bús; ha kemény vagy, rettenetes.

Légy

Nyájas, kellemetes leszen: úgy fog hangzani rajta

Szép Amarillisnak neve, mint a római nyelven.

Pyber! adass koszorút Dávid sípjára, hogy aztat

Kodrus lássa, s irígy bélit mérgében epessze.

Tégedet én, mert Kalliopém ígére segédet,

A magyar Égnek öröm-palotáiba, hol csak az érdem

Fog helyet, és fénylik mint csillag, vinni akarlak.

Nálatok Énéás Tiberistől a Duna s Zsitva

Áldott partjaihoz jutván, nyert házi kegyelmet.

Látta nagy Árpádnak villám kardokra s lovakra

Szült fiait, s őket meg kezdte szeretni; beszédek

Tetszett néki, s azonra szokott kis üdőnek alatta.

Szárazon is, vizen is, mikoron bújdosni kiindúlt

Trójából, történt esetit több századok olta

Hallották Eleink; de vitéz létekre sem adtak

Annyi hitelt, mennyit tőlök jó szíve reménylett;

Mert idegen nyelven szólott hozzájok; azonban

Bal sorsát, amellyet igen szomorogva beszélt el,

Megszánták emlékezvén a régi üdőkre,

Mellyekben magok is, bújdosván szerte, hasonló

Inséget tűrtek; míg e szép földre jutottak.

A nyomorúságon csak azoknak szívek esik meg,

Akiket érdeklett immár a csalfa szerencse.

Melly nagy öröm hát most nyelvünkön hallani részént

Őt, részént nagy Virgiliust, ki hazája nevéért

E Hősnek történeteit versekbe szorítá.

Hasznos is e Költés. Halld, amiket ő maga Didó

Kérésére beszél szomorún könyvezve. Ne csúfold

Azt, ki hazájának veszedelmét sírva beszéli.

“Mi, mikor a Görögök, több évnek utána hiába

Víván, látszottak Tróját odahagyni, letettük

A fegyvert: kezdtünk gond nélkűl élni, s az eddig

Zárt kapukat kinyitottuk: jártunk nézni gyakorta

Egy falovat, mellyet Pallásnak tiszteletére

A ravasz ellenség építvén ott hagya nálunk;

Mint feldomborodott hegyet álmélkodva csudáltunk.

Majd, ki emezt, ki amazt, mondotta felőle: hasonlás

Lőn, s a jó jelt sem magyaráztuk jóra. Királyunk,

Egynémellyt, kit egész várasban senki nem ismert

És ez okért méltán tartottunk tőle, kezünkből

Elvett, és szabadon, könyörűlvén rajta, bocsátott.

E jövevénynek eszén járt, és hallgatta tanácsát:

A nagy ló ha behúzattatnék, Trója szerencsés

Lenne. Legott kezdénk falainkat törni; s letörtük

S víg énekszóval várunk közepére bevontuk

A vesztünkre csinált terhes lovat. Oh haza! hajdan

Híres Trója, vitéz lelkek dajkája! Örűltünk

A jeles ünnepnek mind estig; azonban az éj jött.

Minden polgárak s katonák álomba merűltek.

Ekkor azon Görögök, kiket a ló potroha tartott:

A nagyon álmosodott s részeg várasra rohantak.

Tűz, láng már lobogott: kard harsoga, csattoga, vága,

Lármázás, dühzaj veszedelmet hírdete, Vesztünk.”

A magyar Énéás felségesb hangon emelte

Ezt fel, minden igaz Hazafit vígyázni tanítván.

Majd mikor a Költő hadakat zeng trombita s dobszó

Elrivadási között; mikor a Mars mennykövez, ordít,

S a bátor lelkek, szabadon meghalni, vagy élni

Elszánván magokat, villognak fegyvereikben:

A jó vér és szív, melly a köz honynak ügyéért

Verni s mozogni szokott, a szép példákra megindúl.

Oh, mindezt idegen nyelven bajos érzeni! szívünk,

(Olly kényes!) csak anyánk ajakin lel mézet. Örömre,

És méltó hálára fakadhat nemzeted, édes

Pyberem! E munkát te szerezted meg neki, szóval!

Sőt, noha dúsgazdag nem vagy, költséggel is Áldunk!

És zengjük neked: üdvöz légy Áldotta Hazánknak!