Gyermekimhez

Játsszatok körűlem, kedves gyermekim,

Kis komoly fiúcska, kicsi fürge lány

Zajgjatok jól bátran, óh ne féljetek;

Alkalmatlanokká hogy lesztek talán.

Hogy lennétek? én is játszom véletek

Elvész tán egy-két daleszmém általa,

Ámde érte gazdag kárpótlás gyanánt

Megzendül lelkemben szentebb dal szava.

Óh mi nagyszerű, mi szép a gondolat,

Mely a bibliának szent lapjain áll,

S mely szerént méltó bért a bűn és erény

Késő unokákban is bizton talál.

E nélkül miljók is csak magányosok

Másnak búja, kéje kit sem érdekel,

Ezzel lesz miljókból egy emberiség,

Melynek keblében csak egy szellem lehel.

Fény, nyomor, jövő, mult, mind közös vagyon,

Itt van mért kell tenni, tűrni hogy mért kell,

És a földön szinte honosabbá vál

A lélek, hogy rajta örök honra lel.

Játsszatok körűlem, kedves gyermekim,

Im megifiúlok én is bennetek,

Oly édes dal az, mit a gyermek beszél.

S melyet én lassankint már-már feledek.

Néktek nem nyilt még meg, kedves gyermekim,

A rettentő örvény, melyen éltünk foly,

Himes szőnyegével betakarta azt

Szerető anyátok: a természet, jól.

Ti játsztok, nevettek a lágy szőnyegen,

Hallgattok vihart és lágy madárzenét,

Nézitek a sugárt s fényes árnyait,

Melyeket a villám s nap világa vét.

Nektek még az mindegy, még előttetek

A kis csillag hit, a rózsa szeretet,

A mély örvénynek csak fényes tükre van

És mosolygó Isten mindezek felett.

Ti még értitek a nagyszerű zenét,

Melytől a népdalnak szent visszhangja jő,

Mely reggel felébreszt, este elcsitít,

És nyugalmatokba édes álmot sző.

Mely végtől-végig zeng a természeten,

S illat, fény, zene csak egyes hangjai,

Mely a nyári légen végig árjadoz,

S zeng, ha megerednek vad viharjai,

Melyet minden ért, mint szentlélek szavát,

Melynek minden kedves hangjain beszél:

Csillag és a fűszál, állat, gyermekszív

Mind, mi a természet keblén függve él.

Csak a büszke ember, aki elszakadt

Tőlük, önmagában bízva balgatag,

Az nem érti, s annak a széles világ

Olyan szomorú lesz és oly hallgatag.

Köztük örvényképen az okoskodás

Végtelenje tátong mindég éhesen

Hit, remény és élet, mind beléjehull

S mégis mindig ott van megtölthetetlen

Rajta át nem értjük a dalt, melyen szól

Gyermek anyjával, a természet velünk.

S mégis hogyha halljuk titkos hangjait,

Fájó kéj reszketi által kebelünk.

És ez az, mit érzünk, hallgatván zenét,

Míg szivünkben a hang fájó hangja reng,

És ez az, mit érzünk, amidőn a szem

A természet gazdag bájain mereng. -

S boldog még, kinek fáj az, hogy feledé

A dalt, s lelke mélyén szent sejtelme van,

Hogyha vonzza őtet, és merít, merít,

Bár mind, mit merít, csak víz s nem a folyam,

Élő ér, ég tükre. Mindegy, játsszatok

Csak szép gyermekim, az elfeledt zene

Nekem még kedves, és tán általatok

Egy-egy kis sugára béhat lelkembe.

Óh, mi rejtélyes, mi szent a gyermekfő,

Angyal és ember közt ő tán a közép.

Isten sem voná meg kezét róla el,

Amidőn félősen a világba lép.

Védül adta néki a természetet,

Játékául minden, minden kincseit,

A napnak dúsgazdag meleg aranyát,

A hajnalnak pirját, az éj gyöngyeit.

És társául adta a hű állatot,

Mely a gyermekhez szít olyan szivesen,

S aki angyal s ember közt volt a kapocs,

Állat s ember közt is ily kapocs leszen.

Óh, néztétek-é már jól az állatot,

Benne is érzés van, gondolat honol,

Milyen esdve néz ránk, szólni vágynék tán,

És nem szabadulhat varázs láncitól.

Nékem e tekintet olyan szomorú,

Mintha mondaná: nézd, nézd testvéredet,

Bár elsőszülött vagy s nékem Istenem,

Meg ne vess, Isten van szinte feletted,

S mint hozzád képest szűm rejtélyes burok,

Nem vagy-é előtte ily burok talán?

Nézd a gyermeket, ki szinte lassudan

Tárja szárnyait ki élte folyamán.

Ellökvén magától a természetet,

És menyet, az angyalt és az állatot

Emberré lehetni küzd, tűr, vérezik,

Hogy megint csak visszaeshessék legott.

Óh, mi rejtélyes, mi szent a gyermekfő,

Már a férfi mindaz, ami lehetett.

S kétkedő, komoly, míg a gyermekben egy

Születendő világ szunnyad s ő nevet.

Óh mi nagyszerű, mi szent ez a mosoly,

Krisztus így szunnyadt a merülő hajón,

Szent lehet az a dal, mit a természet

Suttog gyermekének íly megnyugtatón.

Játsszatok hát velem, kedves gyermekim,

Tán majd ez az édes nyugtató zene,

Melyen a természet véletek beszél

Sziveteken által elhat lelkembe.