Gyertyaláng

Gyertya vagyok az éjszakában,

fényért harcoló törpe bajnok.

Te sóhajtozol, Istenem,

S én jobbra hajlok, balra hajlok.

Csak gyöngén tartasz a kezedben,

mert lanyha szolgád vagyok, vásott

s ezért zizeg az esti szél:

A Te szomorú sóhajtásod.

Lehetőségek klastromában

annyi elrejtett fáklya-szent él!

Uram, hát mi az érdemem,

hogy megláttál és kiszemeltél?

Viaszk vagyok és rongy szövétnek,

mit se tanultam, mit se láttam

s Te tudod, hogy egy gyertyaláng

nagyon kevés az éjszakában.

Erdei sok-sok sétaútban

szemed már nagyobb éjt is vert át

és mégis viszel engemet:

lengő, libegő pisla gyertyát.

Neked köszönhetem, hogy néznek,

s hogy engemet is néha látnak,

s hogy csudálkozva bámulom

sötét ívét az égerfáknak.

Gyertya vagyok az éjszakában,

fényért harcoló gyönge bajnok. –

Neheztelsz-e rám, én Uram,

hogy jobbra hajlok, balra hajlok?

Úgy szeretnék kedvedre égni

reszkető, boldog éji útban! –

Ha gyöngeségem fáj Neked,

sóhajts nagyot, – s én kialudtam.