Gyónás

Magyarság, fajtám, lettem volna én is

Bátor Botondod, bárdos és csatás,

Bizánc portáját vágtam volna én is,

Szerettelek, tán jobban soha más.

Szenvedtem érted és vérzettem érted

Belül, - a seb fájóbb, ha vér se jő, -

De jaj, már engem elfáradt legénynek

Szült bús anyánk, a magyar őserő!

Én már megálltam és csak alkonyatkor

Imádtam bíborában a napot,

Mely tán utolszor áldozik amott:

De bűnben, gyászban mégis csak fiad volt,

Apátlan árvád, aki most neked

Nem adhat mást, mint csüggedt éneket!