GYÖNGYSOR

Szonett, te drágakő, te antik

Gyöngysor, Reá akasztlak im,

Hüsen pihenj le vállain,

De fujtsd nyakát, ha dús brigantik

Orzó szavára hangja hallik

S nagy átkot mondj, ha bántja kín,

Őrködj okossan álmain

S tüzelj, ha könnyü könnye zajlik.

De meg ne mondd, hogy érte sírok,

- Szavadnak akkor úgyse hisz, -

Hogy verseket csak néki írok

S utam az őrülésbe visz.

Csak éjfelen, ha fénye csillog,

Csókold haját helyettem is.