Győzelmi elégia

Repülni kezd az ember, Ikarusz!

És nem zuhan tengerbe néha már

És hétfátyolos jövendő ködében

Rá Ikária, új hazája vár!

Repülni kezd az ember, Ikarusz

S ujjonganak egy új kor hegedűi

S borús gyönyörrel gondolunk ma rád,

Ki először próbáltál repülni!

Ó végtelenség, téged keresett

Odysseáján mindig is az ember,

Szálló szavak és áradó zenék mind

Feléd törtettek: végtelenség, tenger!

És végre ma elkopni kezdenek

A szűkös törvény érckarmú betűi

S az ember Ikaruszt sajnálja már,

Ki először próbált fölrepülni!

Mily szép lesz új hazánk: a mély magas,

Nem szédülünk, ha tűnő rögre nézünk,

Hol emberárkok és embertúrások

Lesznek nevetségünk és kedvtelésünk!

Mily új csodák: a rög barnul felénk

És rajta szürkülnek a rög tetűi

S hálásan gondolunk rád, Ikarusz,

Ki először akartál repülni!

Ó lesz még sok zuhanás, sok viasz,

Mely törött szárnyát a tengerbe ejti,

De példák vannak és mi fölmegyünk már,

Ha int hazánk, az ég s a végtelen hí!

Ó lesz még sok zuhanás, sok viasz

És vár a rög, az örök, temetői

És a te sírod mindig visszavon

Ó Ikarusz, ki viaszszárnyadon

Merészeltél szárnyalón letörni!