Gyűlölöm magamat

Hogy gyűlölöm magam! Mindig csak Én!

Változva folyton s mégis változatlan.

Tükörszobába járok. S száz alakban

másolja halvány képemet a fény.

Csak Én! Csak Én! A Végtelen egy Én!

Kié a szirtben szunnyadó szobor-más?

Arcom kacag belőle: hű - de oly más.

Kié az árnyék a falon? - Enyém.

Nem gyűlöli úgy a rab tömlöcét,

hol örökös a végtelen sötét,

s magába rogyva ordít társtalan: -

mint ahogy én utálom önmagam!