HA AZ ISTEN...

Ha az isten ekkép szólna hozzám:

„Fiam, én neked megengedem,

Hogy ugy halj meg, mint magadnak tetszik.”

Erre kérném akkor istenem:

Legyen ősz, de szép, szelíd, derült ősz,

Sárga lombon fényes napsugár;

Sárga lomb közt zengje végdalát egy

A tavasztól elmaradt madár.

S valamint az őszi természetre

A halál jön észrevétlenül:

Énreám is így jőjön... csak akkor

Vegyem észre, ha mellettem ül.

Ekkor, mint a lombon a madárka,

Zengjem én is el végdalomat

Bűvös hangon, mely le a sziveknek

Fenekére s föl az égbe hat.

És ha vége a varázséneknek:

Ajkaimat egy csók zárja be,

A te csókod, szőke szép leány, te

Földi lények legdicsőbbike! -

De ha ezt nem engedné az isten,

Kérném akkor, hogy tavasz legyen,

Harc tavasza, hol rózsák teremnek,

Véres rózsák, férfikebleken.

S lelkesítve zengjenek a harcok

Csalogányai, a trombiták,

Ott legyek, s az én szivemből szinte

Nőjön egy halálos vérvirág.

S ha ledőlök ekkor paripámról:

Ajkaimat egy csók zárja be,

A te csókod, te szép szabadság, te

Égi lények legdicsőbbike!