HA...

Ha a jó sors rám bizta volna:

Halmon leendett én lakásom,

Ahol repkény nő felfonódva,

Fagyal s vad rózsa nyit rakáson.

A háttérben bérc, vár-rom, - erdő,

Mely szép, mely véd észak szelétül; -

S hol már kiesb, a föld, fa termő,

A hegy nyájas dombbá szelídül.

S hol a berek hűs árnya rejt el,

Búg a galamb, - fenn vércse héjáz,

Patak foly s szökdös lágy csörejjel:

- Ott állna a csinos fehér ház.

Ha most, - elől kezdvén - lehetnék

Életpályám s jövőm urává:

A célra más irányt követnék,

Hol a futót nyert pálma várná.

Eltünve a csoport köréből,

Mely zúg örök vásári zajban,

S menten a hívatal nyügétől:

Várna munkám, dijam, nyugalmam.

Csak szent s nagy eszmék lánca kötne

S bizván a jó Isten kegyében:

Pályámat én - nem vágyva többre -

Igy futnám meg szabad-szegényen.

Ifjúságom, ha visszatérne,

Bálványiért hogy újra küzdjön,

S ama gyors láng, mely véget ére,

Csapjon fel még a hamvas üszkön;

S ekkor kisértő bájjal, e föld

Mindannyi szépe rám mosolygna; -

S mondván sok édeset, hizelgőt,

Epedt pillantás ostromolna:

Az én szivem nem ejtené meg

Hatalma e tündéri bájnak;

Éltem szelíd, hű társa! téged,

Megint téged választanálak.