Ha kiderül az alkony

Megy a vonat az este sátorába

Eső után, az alkonyég alatt

S egyszerre csak kigyúl felhők palástja

S bíborban égnek múló sugarak.

Majd rózsafényben tündököl a föld, ég,

Mint valami nagy kései dicsőség,

Mint túlvilági derengés ragyog

A messzi táj s a tavaszi falomb.

Mint életünkben néha, esteledvén

Öröm, remény, csak megjön hirtelen

Valami szent csönd, mint az égi vendég,

Vagy fölragyog egy elmúlt szerelem.

Magunk se merjük hinni, hogy valóság

S amíg szelíden szövi takaróját

Nagy éjszakánk fölöttünk láthatatlan:

Megállunk andalgón az alkonyatban.