Ha lehullanak a levelek

Moziban. Zaj és zene,

Félhomály, léha beszéd,

Elringat száz üteme.

Lelkem már nyitja szemét

S távolba, álomba lát,

Mint delejes betegek.

Első szám. (Színes, szomorú.)

„Ha lehullanak a levelek.”

Jancsi és Juliska a kertben,

Két pöttön, árva gyerek.

A vászon riadva ellebben,

Juliska, szegényke, beteg.

Levél jő a lepedőre,

Meghal Juliska őszre,

Ha lehullanak (bús zene,

Rossz zene, új zene, divatos)

Az első levelek.

A vászon bánatosan száll.

Új kép. Nyárvégi alkony.

A levél hullásra készen vár,

Falevél múlásra készen már,

Piros, mint láz beteg arcon,

Juliskát elfödi az alkony.

Jancsi félve, osonva

Ki az erdőbe ered,

Hol bíborosan hervadozva

Hullani készülnek a porba

Az első levelek.

Zene; bánatos, régi, merengő.

Mintha egy régi, régi tájról...

Most sóhajt elsőt az erdő,

Mi lesz most Juliskából!

Jancsi kötényét veszi kezébe

S az első esett levél

Belehull az ölébe.

És hull a másik és hullnak váltig

S megtelik már a köténye.

És Jancsi szépen

Kötözi őket a fákra,

Nem hull le levél a tájra.

(Új zene. Ujjongó, vígan zsibongó.)

Jancsi és Juliska ketten.

A halál tovaszáll, élni oly jó

S újulni új kikeletben!

Vége. Kipirult arcok a csendben.

Ó drága szerelmem, szentem,

Dobogó szívedre jó lenne ma tennem

Apadó szívemet. (Álom!)

Juliskám, édes és örök szerelmem,

Hervad a vágy e világon,

Hervad e földi és gyönyörű kertben

Az örömöd, hervad az arcod.

De én, a meséknek gyermeke, tettem

Egy csodát, drága, mely harsog,

Csodát, mely örökkön megőrzi neked

Mindazt, mi szép volt és ép volt teveled,

Tovább élsz zengőn és megilleted

A jövendő, veszendő, új sziveket,

Ha lehullanak is (zene, örök zene),

Ha lehullanak is a levelek!