HA VISSZAJÖNNE MARGITA

(Mit sohse hittem, a hős vér-fazék

Virtusos, fúlt fűtéseit sokallja;

Tágul, robbanhat s egy szép reggelen

Gazdája nyekken és ott marad halva,

Vagy még csunyábbat tesz a béna gép:

Elcammog velem puffadt tetem-sorsig:

S nekem, ki tegnap hetyke táncot lejték,

Jég most szivemen s arcomon verejték.)

Sírni való, de nevetni szabad:

Kit negédesen száznál több Halál-dal

Hirdet, mint a Halálhoz hív komát,

Most gyáván szepeg s óvatosan lábal,

Kímélkedik és méregfogait

E nótájának kiszedi ezúttal:

Most kit se bánt s ki szenvedt vagy sírt érte,

Odaölelné beteg, rossz szivére.

(Óh, Élet, hogy nem én harsoghatom

Először el Te nagy egyetlenséged,

Mért álltunk szemben, mint vad szeretők,

Egymást-tépő, csók-fojtós ellenségek

S mért nem lehettünk derült házasok?)

A Margita fölmelegített nászát

Szótlan kínnal, büszkén, vígan fogadtuk,

Meg se sirattuk, de ki se kacagtuk.

Nagy fény-csodákban pompázhat a Nő,

Ficánkoló, szép, férfi-verő ésszel,

De csak csókokban tud még merni ma,

Kissé elmaradt másféle meréssel

S ha bakot lő a szerelmi merés,

Akkor is csak siró dac jön vagy bosszú:

Mintha szerelmes varrólyány lett volna,

Margita is így tört ez asszony-sorsba.

Ha elvehetjük a más asszonyát -

Gondját könnyekkel Ottokár így szűrte, -

Mi vagyunk a hím-diadalmasok,

Balgául büszkék fakó győzelmünkre

S ha más férfit kap, akit ellökünk,

Féltő jajjal megint visszakivánjuk,

De gyűlölettel kell lennünk a nőhöz,

Ki tőlünk térül vissza az elsőhöz.

És mert azt hitte, gyűlöli nagyon,

Minden gesztusát Margitának szánta

És mert azt hitte, már nem szereti,

Még alvásos órákon is kivánta.

Ha hallotta, hogy senyved Margita,

Lappangón senyvedt minden öröm benne,

Más nőkhöz futott s miként szent oltárra

Ömlött ölükbe forró csóva-vágya.

(Úgy gondolom, hogy minden: Szerelem:

Politika, tudás, pénz, kocka, üzlet,

Apostolság, művészet, vakmerés,

Mind a csókoktól vagy csókokhoz űznek,

Az a nagy, hirhedt összevisszaság,

Mit akkor Bécs még pártfogolt minálunk,

Talán nem volt más, mint csalásba ótott

Gazdátlan, bűnös, tévedt, szomjas csókok.)

(Istenem, én az »eb ura fakó«-t

Tartom ma is a legszebb jeligének,

Csak ne koptatták volna olyan el

Díszmagyaros, suta szegény-legények.

Engem Nagy Györgynél jobban keserít

Vén, korcs Hunnia újra-újra násza

Muszájból, pénzért avagy pulyaságból:

Bitót nekünk: bujjék ki szeg a zsákból.)

(A fene tudja, hogy mi lesz velünk

S mit rejtegetnek egyikmás iszákban?

Olyan jó néha keserűn magyar

Szitkot görgetni művelt, úri szánkban.

Úgy élünk, mint bódult szerelmesek

És Hungária bizonyisten asszony.)

Margita, csak hogy ön-gőgjét ne sértse,

Vérzett, titkolt, sírt, maradt: csak azért se.

És játszotta Ottokár is velünk

Azt, ami magyar, új előkelőség:

Cinikusan tagadta meg magát,

Nehogy talán mint érzéseknek hősét

Lássa egy szellemes ujságiró,

Kinek ilyre gúnnyal fekszik a tolla.

(Jaj, hogy mindre, amibe kéne hinnünk,

Klisékben áll fölényes, pesti viccünk.)

És halljuk egyszer: elment Margita,

De az urával és messze vidékre,

Hol tükrösebb Ég alatt lesznek ők

Jobbak egymáshoz egymást jobban nézve

S ekkor olyan feledés-szél suhant

Harcban tépett fejeinknek fölötte,

Mintha erdőn nagy, ősi fát kivágnak:

Vége van a mesének és világnak.

Rohantunk, hogy a fa lombjai

Suhantva ne verjenek le a földre

S rohantunk, hogy ki ne felejtsenek,

Neveinket nevek közül törölve.

Mert e kis ország csodálatosan

Fut, felejt és jaj annak, ki lekésik:

Nemes arcról lepiroslik a szégyen,

De kiabál a piacon, hogy éljen.

Vártunk, lármáztunk, de hallgatagon

Sompolyogott vissza belénk az emlék

S kardos kezünkből Margita nevét

Dalolták ki bő-véresen a pengék.

Május volt és nem éreztünk Tavaszt,

Hogy Ottokárral hajnalban kószáltunk:

- Ha visszajönne - sóhajtott rekedten -

Megmondom, hogy én sohase szerettem.

(»Ha visszajönne« - óh, furcsa Titok: -

Aki elment, mindenkit szépnek látunk.

Mult, Rejtély, Tilos, Messze és Soha

Mind-mind a mi szerelmetes barátunk.

Szép elmenni, de mégis gyönyörűbb

Álmot zúzva bár, mégis visszatérni

S kiknek lelkén metafizika rágott,

Adni földi ölelnivalóságot.