Ha volna egy kevés remény,

Ha volna egy kevés remény,

a lelketek megmenteném,

ti drága-drága szentek,

kik ültök otthon tétován

az elhagyott szobák során,

s este sétálni mentek.

De nincs remény, de nincs remény,

az élet az kemény, kemény,

én száz mérföldre estem.

Mi segítsen az életen,

varázsszer ott fönn sem terem

a bűvös Budapesten.

Jaj, barna, csúnya bútorok...

gipsz-szobrok... sírva bódorog

itt az a régi gyermek.

Mi volt valaha tiszta rend,

énnekem fáj, és bárha szent,

hiszem most őrületnek.

Hogy éltek itten, kedvesek?

Sopánkodtok: „Megint esett...”,

de a nap is süt, untig.

Az örömötök annyi csak,

hogy egy kismacska néhanap

az öletekbe ugrik.

Becéztek minden kicsikét,

aranyhalat, kutyát, csibét,

mi gyönge és szegényke.

Szóltok: „Képzeld csak, édesem,

multkor meggyszósz volt, édesen,

mint valaha, hat éve.”

Az esemény... Mi esemény?

Az, hogy kisült a sütemény,

s megáll egy úri, ringó

kocsi a házatok előtt,

és hogy jó a barackbefőtt,

és hogy megért a ringló.

Olykor mulatság, Anna-bál,

a kis tó tündérfényben áll,

ladik hasítja rengve.

Ha látom is, nem látom én,

odaviszem az átkom én,

és fáj a zaja-csendje.

A városházán ragyogó

piros-fehér-zöld lobogó,

és ha feketét láttok:

„Ki halhatott meg?” kérditek,

a szívetek nem érti meg,

és elfagy tőle szátok.

Most már az este lehajolt,

a park felett sétál a hold,

s a Kossuth-utcán porzó,

zöld ködbe jár az úri nép,

hallgatja a cigányzenét,

és áll az esti korzó.

A holdat látom égni még,

s a régi még, a régi még,

a régi-égi hold még.

Apám, anyám, öreganyám,

kishúgom, bár - mint hajdanán -

én is a régi volnék.

Mert vén Szabadka, áldalak,

mint hosszú, bús évek alatt

hittem sorsnak, hazának,

te álom voltál és regény,

poros hársfája „A szegény

kisgyermek panaszá”-nak.

Ti meg, jó lelkek, éljetek,

már nem lehetek véletek,

s nem látom soha többé,

hogy vési a szobrász idő

a búsító, a békitő

arcotok csúnya tömbbé.

Csak azt tudom, hogy hat felé

kimentek majd a gyors elé,

nem vágytok semmi másra,

és nézitek, a pesti gyors

hogy vágtat el, mint messzi sors,

új és új állomásra.