Hagyj el

Óh lány, miért, miért szeretsz?

Hagyj el, még jókor van talán!

Itt reng a föld, villám cikáz

Kedvelted árva homlokán.

E hon rideg leendene

Neked, te gyönge rózsaszál,

Reszketnél keblemen, szivem

Vihardús dobbanásinál.

Ott lent a völgy való neked,

Hová a szélvész míg elér,

Halkan sugó szellő leszen,

Virágról mely virágra tér.

Mint emlékünkben mult idők

Viharja hogyha megjelen,

Tündér fátyol lepi s nekünk

Még fáj, de fáj oly édesen.

S ha majd felőlem is beszél

Neked, leány, én enyhülök,

Hogy téged lágyan foly körűl,

Mi itt körűlem mennydörög,

Hogy még soká boldog lehetsz,

Mert egybe nem köt végzetem,

Mely vad viharként összetör

Mindent, amit ölel kezem.

Hagyj el, s álmod lesz rózsaszál,

És pilleszárnyu angyalok.

Velem - sötétség és halál,

Én testesült átok vagyok.