Hajón

Ülök a hajófödélen.

Száll a füst, zúg a kerék.

Haladunk vígan, serényen.

Fut mögöttem a vidék.

Ringatózom e csalképen

A keringő táj felett.

Hogy sietnek szembe vélem,

S tűnnek el fák, ligetek.

Így foly egybe mult, jövendő;

És a lelkem révedez:

Idő, idő, örök idő -

Nem-e a te képed ez?

Hátha nem is az idő múl,

Ez csak úgy tetszik nekünk.

Örök a lét innen és túl;

Elmuló csak életünk?

Hátha csak látásunk téved?

Az idő áll, mint a nap,

S csak a hátán bolyg az élet,

Fölszinén a sugarak?

Hátha az a mulandóság,

Mit mi annak képzelünk,

A valódi állandóság?

S csak a lét játszik velünk?

Hátha úgy van, hátha úgy van...

Az idő is, mint a part,

Változik, de mozdulatlan...

Mi megyünk csak, ő marad?...