Hajótörött

Ahányszor csak hajóra ültem,

a vihar mindig újra jött,

éreztem félő halál-lázat,

mikor széjjelvált a bordázat

s voltam mindig hajótörött.

De a habokkal birkolózva,

mikor a szív már elalél,

és nem vár semmi, semmi jóra,

mindig találtam új hajóra

melyet felém hajtott a szél.

És mentem tovább egyre, egyre,

fáradtan, elaléltan, sután,

millió őrült küzdelemben

és kapaszkodva mentem, mentem

egyik hajón, a másik után.

Kit érdekel, hogy most másképp lesz?

Orkán se bőg, vihar se szánt,

papírhajóba ülök szendén

és rózsaszínű partok mentén

bolyongom be az Óceánt.

S ezen a hajón nem fog semmi,

se szél, se szirt, se tűz, se víz,

ez a habokat egyre rójja,

s ez a hajó annak hajója,

ki mesét vár és benne hisz.

Mit nekem most a régi gondok!

Csak gondolázom csendesen:

s az Óceán ezer csudáját,

delfint, tündért, repülő ráját

minden éjszaka meglesem.