HAJTSÁTOK MEG...

Hajtsátok meg fejeteket,

Kertem rózsafái:

Itt az óra, hogy le kell a

Téli sirba szállni!

Megsárgultan omlik a lomb,

A madárka hallgat;

Dérré válik, hószint játszik

A mezőn a harmat.

Fejetekre, el-befedve,

Puha földet hányok,

Csendes álom, nem halál lesz

A temetség rátok!

S mig a tél fagyát siratja

Annyi elhaló fa:

Ti meg lésztek jó szülétek

Kebelében óva!

Kit nyilástok, hervadástok

Kéjre, búra költe:

Én leendek, míg pihentek,

Álmatoknak őre.

És mihelyt a kikeletnek

Langy fuvalmit érzem,

S a rég szunnyadó erőnek

Ébredése lészen:

Kezem által széttöretvén

Sírotoknak zára,

Felbocsátlak bájos élet-

S uj virágozásra!

Oh, ha a sírt, melyre annyi

Könyem elhull titkon,

Ha a sírt a temetőn is

Fel lehetne nyitnom!...