Haladék

Menekülünk a láthatatlan

És ismeretlen rém elől,

Ki ránk les százezer alakban

És egyszer mégis csak megöl.

Ki ránk vár fényben és ködökben,

Alattomos gyilkos, konok,

Minden bukásban és örömben

Ő közeleg, az átkozott.

Megengedi, hogy dalba fogjunk,

Hogy csókoljunk egy tünde nőt,

Elnézzük, percek üdve hogy fut

És mint nőnek a temetők.

Megengedi, hogy meneküljünk

Mámorba, ködbe, bús vakon,

Hogy végre lássuk: itt a vesztünk

S érezzük: nincsen irgalom!