Hálaének a Vénus oltáránál

Ah, kedves szók!

Ah, édes csók!

Eget verek fejemmel.

Ah, áldott légy,

Több jót is tégy,

Cipris! beteg lelkemmel.

Szeretlek - óh,

Ez áldott szó

Mint hangzik a fülembe!

Ah, kedvel hát

S ambróziát

Tőlt Lilla mély sebembe.

Kegyes Cipris!

Még csókot is

Ragasztott ő orcámra,

S még többet hánt,

Pecsét gyanánt,

Az esküvés közt számra.

Hogy átkapcsolt,

Elhaltam volt

Szerelminek miatta,

És lelkem sem

Érezhettem,

Úgy lelkihez ragadta.

Általkapám,

S eltikkadt szám

Száján egyet cippantott:

Egyet sem szólt,

Csak rámhajólt

S egy lángolót pillantott. -

Ah, drága jók!

Ah, édes csók!

Nincs a nektár oly fínom,

Hagyd, óh Cipris!

Még többször is

Ezt a nektárt hagyd színom.

Ímé, e két

Szép gerlicét

Hozom neked, Citére!

Íly lángban fő

Mind a kettő

S csókot rak kis kincsére.