HALÁL A SÍNEKEN

Fáradt karokkal és kesergőn

Hideg síneket szoritok

S várom alkonyban a halált

Bábel alatt, rőt, őszi erdőn.

Nem ölelek többé, elég volt.

Nem ölelt vissza, eldobott

Az Élet: én szerelmesem

S dért sírt reám mindig az égbolt.

Élet, Élet: utcák leánya,

Elfonnyadt árván a karom.

Vége. Síneket ölelek

S jön a halálgép muzsikálva.

Már szállnak rám a tüzes pernyék.

Dübörög Bábel szekere

S ifjultan reszket a karom,

Már ölelnék, újra ölelnék.

Élet, Élet. S jön rám-zúdultan

Magtalan álmok bús raja,

Jönnek a nagy vágy-keselyűk,

Jön, jön fekete szárnyú multam.

S megölellek még egyszer, Élet,

Utolsót lendül a karom

S úgy fonódik be görcsösen

Küllőibe a szent keréknek.