Haláltánc

Ha a pusztán zug a tél

és kopogva hull a dér,

fázó farkas éhen ordít,

a hideg fogat csikordít,

köddel rémes a határ

s száll a téli vad madár:

mikor megfagy mind a vágy

s meleg vacok édes ágy

s künn a köd fehér tejébe

aranytojást ver a hold:

akkor ébred régi rémem,

mint a sírból kel a holt.

Lepedősen és fehéren. -

Jöjj csak, régi, régi holt,

úgyse félek tőled,

vesd le lepedődet! -

Úgyis lelkem puszta táj,

hol jó lélek egy se jár, -

nem, még a madár se jár.

Úgyis szívem temető,

lidércfénnyel fényes,

ahol még a fű se nő

s hantja kénnel kénes.

Úgyis lelkem puszta táj,

hol jó lélek egy se jár,

élve trónol a halál,

jöjj csak, jöjj el, rossz madár,

vesd le lepedődet,

vesd le bőröd, husodat,

hadd szorítom csontodat,

meztelen csípődet!

Jár a tánc és zörg a csont:

így se félek tőled:

jöjj, öleld meg, régi csont,

régi szeretődet.

Fagy ölelget, csont a lánc:

borzalomban, kéjjel -

jár a csont és zörg a tánc -

hadd fürödjünk éjjel.

Honnan tudom, hogy te jössz?

megtelefonáltad.

Lelkemen át utadat

régen megcsináltad.

Felriasztott éjeken

telefonod hangja:

balfülemben élesen

csendült rémharangja: Halló! Halál!

jöjj csak, jöjj el, régi csont,

úgyse félek tőled,

jöjj, öleld meg, régi csont,

régi szeretődet:

Vesd le lepedődet. -