Haldokló gallus

Trebia táján, idegen határon

Piros sebekkel meg kell halnia,

Túl ködökön, túl hegyen és homályon

Árván virraszt réztülkös Gallia.

Ő folyó vérrel és fogyó sóhajjal

Fekszik a fűnek fázós szőnyegén,

Bíbor sebére bíbort sző a hajnal.

Oly hűs a hajnal, oly bántó e fény!

Reá az Orkusz bús portái várnak,

Homályos, csöndes, alvó csarnokok,

Pádusz vize rejtelmesen zokog.

Már nyílt szemére szállnak örök árnyak

S ő búcsuzón keresi még a rétet,

Hol primula veris virága ébred!