Halott barátomnak

Lilakék port a néma est ver

s az est porával szállsz magasra,

hogy utolsó vizsgádra állj –

A nagy teremben vár a Mester.

Téged, Testvér, nem féltelek.

Aki előtt te mostan állasz,

szigorúan is örök Jóság –

s te gyerek vagy, olyan gyerek!

Mégis van, Testvér, aggodalmam:

Ha véletlenül én is, én is

szóba jönnék és kérdeződne...

Meséljél neki nagyon halkan.

Mondd, hogy az esti imádságom

most is a régi, régi még

s mindig megbánom, mikor daccal

sapkámat néha odavágom.

Mondd, hogy a régi biblia

most is itt nyüzsög a lelkemben:

Hegyi beszéd, virágvasárnap,

feltámasztott Naim fia,

a farizeus és a vámos – –

... Vagy elég tán, ha annyit mondasz

susogva a Mester fülébe:

... “Nagyon sápadt és nagyon álmos.”