HALOTT FELETT.

Ti boldogító szép szemek,

Sugárotok hogy elfogyott!

A zengő ajk hogy megfagyott!

Szív és kebel minő hideg!

Nem értél sok bút s örömöt;

Korán jött élted alkonya,

Hogy légy a sír menyasszonya...

Fehér rózsák fürtid között!

Lehervadt ékes rózsaszál,

Mosolygásod nem ösmerém,

Míg a tavasznak idején

Az életfán virágozál!

Járván az élet útait, -

Nem vendég, szomszéd vagy rokon, -

Por és verejték arcomon,

Fáradt zarándok állok itt!

Megtámasztom vándorbotom,

És összetéve két kezem,

Bánkódom és emlékezem...

S úgy jól esik a fájdalom!

Vándor vagyok; - az idegen,

Korán, korán lehervadott

Fehér liljom, fehér halott!

Megcsókol, és tovább megyen.