Halott társak üdvözlése

A temetőkből indultam közétek,

A temetőknek éneklője, én,

Halottakat magasztal ez az ének,

Kik halhatatlanok a hír egén:

Az élők vígak, búsak, ifjak, vének,

Emlék az egyik, a másik remény.

Ők élnek harcokon, kudarcokon túl,

Nekik örök harangok hangja kondul.

Először téged hadd köszöntelek fel,

Ki minden márciusi ünnepen

Ódát teremtél a magyar berekben,

Mint a tavasz, ki ibolyát terem.

A zsarnok ellen harcoltál rímekkel

S akartad, hogy a nép boldog legyen!

Forró szívedre hull bár szürke sír,

Lángod hevít még: Ábrányi Emil!

Hogy az őskertben

Mélázva jártam,

Egy szelíd, csöndes

Sírra találtam.

Tücsökdaloknak

Szunnyad itt lelke

S kuruc-nótáknak

Örök keserve.

Magyar virág nő

Hű szív porából,

Itt álmodik már

Endrődi Sándor!

Egy harmadik sír havas orma

A Kárpátokra gondol zordonan,

Hol a szabadság bujdokolva

Most a téli szélben rohan.

Egy fáradt harcost rejt e sír ma,

Mely mint a Tarpatak, dacos,

Virrasztva néz bús álmainkra

A bérclelkű Bartók Lajos!

Tüzek költője, Kiss József, idézlek,

Ki elindultál a csegei révnek

Nagy jegenyéi alól és dalolva

Bebotorkáltál a magyar Pantheonba.

Ki színnek, fénynek szerelmese voltál

És szomorú, szürke hamuba holtál,

Megüzenem: a magyar tüzek égnek

S lesz új dala még a régi dicsőségnek!

Az egri földben eggyé vált a röggel

Az áldott test, szívéből rózsa nyit

És viola és rezeda és jácint,

Mely csöndes egri csillagokba int.

De csak a testét kell itten keresni,

Melyet a hant édes puhán borit,

A lelke ott él millió magyarban,

Ki a szívébe zárta Gárdonyit!

Egy új sírnál még meg kell állni hosszan:

Magyar költők tolmácsa hallgat itt,

Ki, mint viharban mély orgonaszólam,

Lelkünkbe búgta jósok dalait,

Ki szózatos ajkával a romokban,

Az égbe tört fel, mint a szikla hit,

A teremtés nagy Michel Angeloja

Formálta nekünk Jászai Marit!

A temetőkbe ünnepelni hív ma

Valami boldog, bús, magyar varázs,

Mert a jövőnek ott szunnyad ma titka,

Mert sírok ormán lesz föltámadás!