HARCOS EMBER SZÍVE

Küldjétek a szivemet holtan

Valakihez, nem tudom, kihez,

Akihez a legrosszabb voltam.

Egy bús harcos védjen meg engem,

Kinek kegyetlen sorsa a harc

S ki sírva jár a fergetegben.

Én jajgatva, én sírva szánom,

De halottan sem enyhíthetem

Az én szomorú rosszaságom.

Nézzétek majd szívem, a hűltet:

Milyen szép volt s milyen nyomorék,

Engem ős átkok harcba küldtek.

Ha veszettül vívtam, csatáztam,

Sírva dalolt szívemben az üdv,

Mint egy elhagyott szentegyházban.

Akit vágott, búsan, veszetten,

Átkozott, harcos, bolond karom,

Talán-talán épp azt szerettem.

Küldjétek a szivemet holtan

Valakihez, nem tudom, kihez,

Akihez a legrosszabb voltam.