HÁRMAN A MEZŐN

Hárman vagyunk csupán a nagy Mezőn:

Az Isten, én és egy paraszti átok.

S én jól tudom, mindnyájan meghalunk,

Csak egy nagyot, kiméletlent kiáltok.

Én egyedül nem félek, reszketek,

Már úgyis a Sátáné az én bőröm,

De a Mezőt és annak Istenét

És a paraszt átkot mégis megőrzöm.

Itt már minden, minden haszontalan,

Őszben, télben, tavaszban s lomha nyárban.

A nagy Mezőn nem fordulhat csoda,

Csak ha kitartunk mi hárman, mi hárman.