Harminc év múlva

Mig a mesés homályos távol

Választa el minket egymástól,

Bár, mely felőled jött, a hír szele,

Öldöklő volt, mint Számum lehe:

Hogy megfertőzve a szűz, szent oáz,

Körülte rabló ellenség tanyáz.

S bár rejtve, hogy mind ez való, igaz,

Szivemnek csak enyhe ír volt a vigasz.

Hogy végtelen tér és örök idő

Csak egyszer alkotott bár olyat, minő

Te voltál s hasztalan repül tova

Hozzád hasonlót nem szül már soha

De csak nekem, csupán az én lelkemben

Voltál ilyen, és amit vesztettem

- Bár égető fájdalma óriás -

De azt nem nyerheté el senki más.

A végtelenben két átellenes

Irányban bolygó egyén

Száz üstökös és örökkévaló időben

Csak egyszer találkozhatik

Csak földi voltál bárki másnak

földi mint a többi

Ők nem

Most már mindennek vége

Tündérregénknek vége

Eltünt az árnyerdő éke, lomb virág

Lelkünkben az erdők sűrűje és a lomb

láttalak

fényalak

Hogy java nem lesz

De istenekké csak így válhatunk

mi ketten

De istenekké válhatnánk mi ketten

És egyesülnénk egy érzelemben.

De ezt meg te nem tudnád

De hasztalan - a földiség határa

virág

Nem bir el ennyi üdvöt

De meg volt írva, hogy teljék be az átok ott

Most már tudod

Nem járthatnak velünk már csábos képek

Mi láttára mered föl égnek a fa

Effélét a férfi képzel

Vázak vagyunk

Kényes valók

Mig a mesés, homályos távol

Választa el soká egymástól,

Bár, mely felőled jött, a hír szele

Öldöklő volt mint Számum lehe,

Hogy megfertőzve a szűz szent oáz

Körülte rabló ellenség tanyáz...

S bár sejtve csak, hogy mind való igaz,

Szivemnek mégse volt elég vigasz:

Hogy végtelen tér és örök idő

Csak egyszer alkotott olyat, minő

Te voltál s hasztalan repül tova

Hozzád hasonlót nem szül már soha.

De csak nekem, csupán az én lelkemben

Voltál ilyen és amint én vesztettem

- Bár égető fájdalma óriás -

De azt nem nyerheté el senki más

Csak földi voltál bárki másnak földi

Szép martalék, esendő mint a többi

De nem egyetlen, nem egek szülötte

Mert engem ért az átok

Hogy én égbe látok

Én téged fényalak

Tündérnek, istennőnek láttalak

Kit csak imádni mertem

míg mások

Most hogy már újra színről színre látlak -

- Közöttünk megásott sírja ifjuságnak

Lehullt a fátyol mindkettőnk szeméről

Eltünt a köd az - ábrándok délibábja

Miben csalódott mindegyikünk jól látja

És irigyeljük azt amit egyedül elért a másik

Enyém a lesz tied a volt

mi valóbb

remény vagy ami volt

Mi nem kevés, de lehet

A reményt vagy ami végbement

Téged kiformált

Te meghóditottad a földet, én az eget

Te életet én csak nevet

Örök nevet a csillagok között -

Én jobb voltam az égbe jutok öröklétbe

Te meghaltál mert az ég helyett

A földet választottad

És mégis mindketten bánjuk sorsunkat

És mindegyikünk jobban szeretne a másikkal

Örökké mindig. Már is elválaszt bennünket - kezed

Összekötik szivünk

Enyém a soll tied a haben

Neked van emlékezeted

Nekem nincs az se, reményem sincs