HARMINCHAT ÉV

Harminchat évet vándoroltam,

megállok: fáj a láb.

Rossz volt az út. Jaj, uram Isten,

milyen is lesz tovább?

Harminchat év: megannyi átok,

az mind reám lesett.

Ha villámlott; a rőt lidércfény

mind engem keresett.

Tudom, hogy így e pusztaságban

elmúlok e mezőn.

Tudom, hogy látni fogtok engem

sápadtan, elveszőn.

Tudom, hogy követ dob reám

föld helyett pár marék.

Tudom, hogy elfelejtettétek,

hogy költőtök valék.

Mégegyszer harminchat, tudom,

nincs mérve énnekem...

Hadd dúdolom még addig el

pár sajgó énekem!