Harmincz év

Harmincz év, életnyár, köszöntlek!

Sejtelme száll meg új gyönyörnek,

Ragyogva új föld int felém.

Forróbb, virúlóbb mint a másik,

Hová meddő sóhajtozás vitt,

S melyet te hímezél: remény.

Öröme rózsát bontva lángol;

Fájdalma villám, könnye zápor,

Nem lanyha, lassu permeteg.

Az élet pezsdülése dúsabb,

Izzóbb az ég, s ha kell, borúsabb...

Szép új világ, köszöntelek!

Te vagy a harcz, a tett, az élet!

Mit bánom én, ha összeéget

Egy pár virágot lángheved!

Tavasz, felejtem vágyid’, álmid’,

A szélbe szórom ibolyáid’.

Sugaras nyár, köszöntelek!

Balsors, mért átkoználak egyre!

Megedzettél a küzdelemre;

Ezentul már nem álmodom.

Meglantolám a rózsa kelyhét;

De szebb, ha gyöngyöző verejték

Virít ki férfi-homlokon.

Mit is busuljak, mért sohajtsak,

Hogy ideje a szép tavasznak

Mint egy lehellet tünt tova!...

Hejh, könnyü nékem tőle válni!

Dala, szerelme, ibolyái

Enyémek nem voltak soha.

Csak álmadoztam és epedtem

Ifjú Werthernél wertherebben,

S hiába is mindannyiszor.

Menj ifjuság, isten hirével.

Fiatal kedvvel, fris reménnyel

Köszöntlek uj föld: férfikor!