Három narancs

Három éve fáj ez a hangulat.

És nem tudom kisírni,

Versben kipanaszolni magamat.

Kísért, és eltűnik -

És újra visszajön.

S nem tud, nem tud mégsem kihullani

A szó s a könny.

Tegnap, idegen emberek között,

Utcán, villamoson,

Azt hittem: most, most mindjárt megfogom.

Szememre már fátyol ereszkedett,

A lelkem látott.

A kalauz csengetett.

S a ködben ismét minden elveszett.

S ma újra jön,

De már nem az a szó

S nem az a könny.

Ma újra narancsot hoztak nekem.

És én a narancsot nem szeretem,

Nem szeretem.

Fáj a formája, színe szomorít

És íze bánat-íz az inyemen.

És halotti tor-íz a torkomon.

Amit kapok, azt elosztogatom.

De három narancs mindég megmarad

Nekem.

Ködből felém dereng

Ezüstkoszorús édes angyal-arcod,

Anyám.

És szólsz:

Édes fiam, hozzál három narancsot.

Már beteg voltál, s nem esett jól semmi.

Három narancs...

Utolsó kívánságnak...

Én Istenem, be szerény tudtál lenni.

Te nem csak életet adtál nekem,

De nekem adtad az életedet.

És - három narancsot vittem Neked.

És késtem azzal is.

Ki tudja, merre kóboroltam akkor,

Álmodva akkor is.

Mert gyarló volt bennem a szeretet.

Hálásan mosolyogtál,

S a három narancs Neked jólesett.

Ó, élet, - világ - narancsligetek:

Most minden pompátok lefosztanám,

Anyám, Neked.

De Neked nem kell, csak három narancs.

Ködből felém dereng

Ezüstkoszorús, hóharmatos arcod:

Édes fiam, hozzál három narancsot.

Azóta nem bírok narancsra nézni.

Facsarja a szívem.

Fáj a formája, színe szomorít

És íze bánat-íz az inyemen.

Amit kapok, azt elosztogatom.

De három narancs mégis megmarad

Mindég nekem.