HATÁR

Dongó ődöng az erdő szélinél.

Harkály kopog, gyík ragyog. Marha bőg.

S tovaringatja fodrosan a szél

a tűnődve zümmögő időt.

Gyűrt, sárga táj, az égi mellig ér,

muharmező, kemény kötény, nehéz -

mi van benne? Amott fut egy kis ér

s itt ház ül. Kisfia, az ól, idenéz.

Poros a víz, nincs kedve kékleni.

Zörrenő fák közt pikkelylik az út -

és gomolygón új korunk vénjei,

kik elhagyták az omladó falut.

Hátha kenyér nő idegen igán.

Lassan ügetnek, barnák s csontosak.

Csöpp cókmókjuk gunnyaszt a taligán.

Fönn felhők lágy batyui bomlanak.

S sziszeg a por, rájuk locsog a sár -

na, ki ád nektek munkát, kenyeret?...

Tétova szunyog sír és a határ

száraz szemekkel magába mered.