[HATVANÖTÖDIK] SZARÁNDOKNAK VAGY BUJDOSÓNAK VALÓ ÉNEK

Pusztában zsidókat vezérlő jó Isten,

Ki előttök mentél tüzes oszlopképben,

Ígéret földére vezérelvén szépen,

Kalauzok voltál minden szerencséken.

Te adtál csillagot három szent királnak,

Vezérül is angyalt ifjú Tóbiásnak,

És Heródes előtt futó Szűz Máriának,

Te voltál vezére minden szarándoknak.

Könyörgök, nékem is hogy légy már vezérem,

Mert, ím, bujdosni űz nagy bú és szemérem;

Én Istenem, ebben ne vesszen el vérem,

Őrizz meg gonosztól, felségedet kérem!

Építs fel elmémet az jó bölcsességgel,

Szívemet peniglen hittel, merészséggel,

Bujdosó fejemet törödelmességgel,

S te adtad lelkemet buzgó könyörgéssel!

Jártomban-költömben hogy csak reád nézzek,

Búmban, örömemben reád figyelmezzek,

S jó, gonosz szerencsét csendesen viseljek,

Soha semmi helyen el ne felejtselek;

Hogy bujdosásom ideje tölte után

Én édes hazámban térjek esmét vígan,

Mind azokat jó egészségben találván,

Akik szomorkodnak éntőlem búcsúzván.

Felejts el annak is háládatlanságát,

Aki most erre vett éngem, régi rabját,

Ámbár élje vígan felőlem világát,

Csak énbennem olts meg nagy szerelmem lángját!

Én édes hazámból való kimentemben,

Szent Mihály nap előtt való harmad hétben,

Az másfélezerben és nyolcvankilencben

Az ó szerint, szerzém ezt ilyen énekben.