Havasi feszület

Halványpiros hegyi virág

Öleli lábát a keresztnek.

Távolról a sötét fenyők:

Titoktudó konok erők

Feléje gyökeret eresztnek.

És ölelik a föld alatt.

Így rejtik el imádatuk.

Olyan szép itt és oly szabad!

Alatta kanyarog az út

És még mélyebben a patak.

Szent arcán kín - s örök remény.

A zúgó vízbe letekint, -

S mosolyg a vad patak dühén.