Haza a telepre

Rég elmaradt a fény, a körut;

a villanyos a sötétbe fut.

Ó, Istenem, megint egyedül:

az ég, a föld megint megürül.

A villanyos az éjbe szalad:

kék villanások a sín alatt.

Ó, távoli villany, száz régi est! -

rideg hátad mögött, Budapest!

Örömvölgy-utca, örömtelen:

szeszgyár, kis korcsma, köz-szerelem.

Kültelki házak udvarai,

hol nappal a korcs kintorna rí,

s hol az éjben, kéjben, szenvedőn

nyögi párzó macska a háztetőn,

jaj, gyermekhangon, az Állati Lét

kitettje, iszonyu kényszerét.

Sivítva surran az éji sinpár

fölött a kocsink s fordulva himbál

a Ganz-gyár únott falainál

hirtelenebbül a nappalinál.

A gyár, a Ganz-gyár, ó Mária!

s a pesti lapos Kálvária!

A gyár tetején nagy éjjeli nap rak

tüzet vörös-izzón, nagy kerek ablak.

Leszállni, haza, az éjszakán -

ó, régi éjek! régi magány!

Ó, hol van a könyv, lekötni a lelkem?

Vagy hol van az álom, oldani engem?

Hol van a Múzsa, holt szeretőm?

Félek egyedül már, mint temetőn,

vagy mint aki egy halottal aludna -

Ó, kocsira! vissza! fénybe! körutra!