Haza...

Már dalolnak az út mentén a nyárfák,

Már száll a szélben a futóhomok,

Már szürkülnek a méla tanyaházak,

A vonat füstje a földön borong.

Már integet magányos némasággal

Az a tájék, mely mindig visszavon,

Az a tájék, mely elértette mindég

Az én rokontalan, nagy bánatom'!

Magányos puszták fiának születtem,

Delelőn lomhán mélázgatni, én,

Végigterülni jegenye árnyékán

S álmodozni az alvó föld szivén.

Elborulások fiának születtem,

Kit nem ismert bánatok árnya nyom

S hervadt levéllel takarózva hervad

Őszök ködében a rőt avaron

Kivert egy átok zsivajba, kacajba,

Most hazatértem, most köszöntelek,

Mint elszáradt kóró, ha visszaszállong,

Bánatos rónák, bús testvéretek.