HAZAÉRTEM...

Hazaértem és letettem

A vándorbotot kezembül,

S veszem a lantot helyébe;

Mely sokáig félretéve

Hallgatott, most ujra zendül.

Melyik a leglélekrázóbb,

A legfájóbb húr e lanton?

Azt verem, hogy ujjaimtól

A húr, s ennek hangjaitól

Bennem a szív megszakadjon!

Messze jártam, sokat láttam...

Sokat? oh nem! mindig egyet.

Azt, hogy a hon ereje fogy,

Hogy meghalni készülünk, hogy

Elfajult a magyar nemzet.

Alkotmányunk egy vásártér,

Melyen lelket adnak, vesznek,

Adnak-vesznek olcsó pénzért,

Egy kis címért, egy ebédért -

Jó éjszakát ily nemzetnek!

Elmegyünk a másvilágra,

S nem a magasról esünk le,

Mint madár, melyet lelőnek

Közeléből a felhőnek,

S onnan hull a mély tengerbe.

A pornak vagyunk lakói,

Az alacsony úti-pornak,

Nincsen emberméltóságunk,

Mint a féreg, csúszunk-mászunk,

Mint a férget, eltipornak.

Jaj azoknak, jaj azoknak,

Kiket magyar anyák szűltek,

S kik hazájok pusztulását,

Nemzetök végvonaglását

Nem nézhetik egykedvűleg!