HAZÁMBAN

Arany kalásszal ékes rónaság,

Melynek fölötte lenge délibáb

Enyelgve űz tündér játékokat,

Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad!

Rég volt, igaz, midőn e jegenyék

Árnyékain utószor pihenék,

Fejem fölött míg őszi légen át

Vándor darúid V betűje szállt;

Midőn az ősi háznak küszöbén

A búcsu tördelt hangját rebegém;

S a jó anyának áldó végszavát

A szellők már régen széthordozák.

Azóta hosszu évsor született,

És hosszu évsor veszte életet,

S a változó szerencse szekerén

A nagyvilágot összejártam én.

A nagyvilág az életiskola;

Verítékemből ott sok elfolya,

Mert oly göröngyös, oly kemény az ut,

Az ember annyi sivatagra jut.

Ezt én tudom - mikép nem tudja más -

Kit ürömével a tapasztalás

Sötét pohárból annyiszor kinált,

Hogy ittam volna inkább a halált!

De most a bút, a hosszu kínokat,

Melyektől szívem oly gyakran dagadt,

És minden szenvedés emlékzetét

Egy szent öröm könyűje mossa szét:

Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén

Az anyatejnek mézét ízlelém:

Vidám napod mosolyg ismét reám,

Hű gyermekedre, édes szép hazám!