HEGYEN ŰLÖK...

Hegyen űlök, búsan nézek le róla,

Mint a boglya tetejéről a gólya.

Lenn a völgyben lassu patak tévedez,

Az én fáradt életemnek képe ez.

Elfárasztott engemet a szenvedés.

Be sok búm volt, örömem meg be kevés!

Bánatomból egy nagy árvíz lehetne,

Örömem kis sziget lenne csak benne.

Fenn a hegyen, lenn a völgyben zúg a szél,

Közelget az időjárás ősz felé;

Ősszel szép csak a természet énnekem,

A haldokló természetet szeretem.

Tarka madár nem fütyörész az ágon,

Sárgapiros levél csörög a fákon,

Innen-onnan lehull a fák levele...

Bárcsak én is lehullanék ővele!

Holtom után vajjon mi lesz belőlem?

Vadfa lenni szeretnék az erdőben;

Ott lenne az én számomra jó tanya,

Egész világ engem ott nem bántana.

Szeretném, ha vadfa lennék erdőben,

Még inkább: ha tűzvész lenne belőlem;

Elégetném ezt az egész világot,

Mely engemet mindörökké csak bántott.