HELMECZI MIHÁLYNAK [1]

Nem vágy sokra, de mégis akar láttatni világtól

Músám olly csínban, melly néki böcsűletet és díszt

Adhasson szem előtt. A lyánkák tetszeni szemnek

Kívánnak; ha szemérmetesen, nem vétnek, itélem.

Megkért hát Thaliám, hogy gondom lenne reája,

S tőlem az ártatlant rút-rondán el ne bocsátnám.

Én téged kérlek, légy gondviselője, barátom

Helmeczi! légy szennytől mentője, te, kit berek és vad

Tigrisek és méltán hírdetnek, s míg Buda mellett

Járni fog a széles hátú Duna, s míg Csepel, Árpád

Lakhelye, fennmaradand, nem szűnnek szólani rólad.

Ennyi sokat Thaliám, kisdedke leányka, nem ígér,

Mert nagyokat nagyok ígérhetnek; néha megadják:

Mindazonáltal elég bátor megvallani nyilván

Hogy jó szíve vagyon, noha nem nagy az érdeme néki.

Majd (ha talám innen messzébb tájékra kivinnék)

A Tisza s a Bodrog mellett nem csalfa tanújok

Lészen vígyázó szemeidnek; hát, ha vagy a Sztrigy,

A Szamos, a Gyöngyös, vagy Rába folyóihoz érne!

Nem tartóztatlak. Vígyázz rá argusi szemmel.