HELVILA HALÁLÁN

Álom, álom, édes álom!

Altass engem, légy halálom!

Hadd álmodjam Helviláról,

Szép szeméről, szép karjáról,

S ékes arca hajnaláról.

Álom, álom, édes álom!

Altass engem, légy halálom!

Ah, csak míg te altatsz engem,

Addig nem gyötör szerelmem;

Addig érzem őt ölemben,

Addig állok véle szemben,

Ah csak addig nem tudom, hogy

Szép alakja por között fogy,

Por között a sírüregben,

És mind mélyen és mélyebben

S romlottabban száll alá.

Ott, hol Rába gyors vizében

Rázza árnyékát a szélben

Két sudár fa, és virágzó

Ágain zeng bús madárszó;

Ott van dísze a világnak,

Helvilája bús Csabának.

Ott van, s nem bocsát magához,

S nem siet föl karjaimhoz,

Hallgassam, vagy kérdjem őt bár,

Nem hall többé, nem felel már -

Álom, álom, édes álom!

Altass engem, légy halálom,

Légy halála életemnek

S élte haldokló szivemnek.