HELVILÁHOZ

Miért jelensz meg álmaimnak

A déli tájak völgyiből?

Oh lány, mosolygó ajkaiddal

Miért jelensz meg álmaimnak,

Ki tőlem ébren elhajolsz? -

A legvidámabb hajnal arcidon,

Szemedben a szép csillagok sugára,

Ruháid ezüstös fellegek

Az est fuvalmán ringadozva:

Így jősz keservim éjjelén,

Szebb, mint szerelmek asszonya,

Nyájasb az égnél, a földnél kegyesb;

Jősz, s rám hajolván karjaid,

Rám tündökölvén tűzszemed,

Elűzöd éjét bánatimnak,

Apasztod árját könnyeimnek,

S víggá varázslod éltemet. -

De hol vagy? Ah csak álmaimnak

Jelensz meg, eltűnsz álmaimmal

A déli tájak völgyibe.

Pirúlni látom a hajnalt, egén

Ragyogni ékes csillagát;

De Helvilát, az édes ajkút

A szép egek szinén, a csillagok

Sorában, a gyors fellegek közt,

Ah nem találom, nem, sehol.

Boríts el, álmok éjjele,

Boríts el inkább engemet,

S burkolj sötétes fátyolodba,

S te jőj el égi kellemedben,

Oh jőj megint el, kedvesem!

És rám hajolván karjaid,

Rám tündökölvén tűzszemed,

Tedd végtelenné álmomat!